Török Töce Tibor

Török Töce Tibor képei

Török Töce Tibornak hívnak és 1985-ben születtem, Kalocsán élek.

A fotózás 2005 óta érdekel, amikor is szakmunkás bizonyítványom mellé megkaptam életem első digitális fényképezőjét.

Akkoriban egy kis kompakt Canon PowerShot A400 -al próbálkoztam megörökíteni a körülöttem zajló világ dolgait. Abban az időben ismerkedtem meg Bagota József barátommal, aki fotóimat a napihatterkepek.hu honlapján publikálta nagy örömömre.
Majd az idő múltával többre vágytam, és szerettem volna egyre szebb és egyedibb fotókat készíteni.

Csatlakoztam több fotós oldalhoz tanulás célából topfoto.hu, fotovilag.hu, fotosokvilaga.hu de ekkor találtam még rá a fotozz.hu oldalra ahol megismerkedtem meg Gál Zolival, akivel azóta is nagyon jó barátok vagyunk. Tőle tanultam meg a fotózás alapjait, és ő volt az, aki segített nekem abban, hogy tovább lépjek és megvásároljam 2007-ben első tükörreflexes gépemet a Nikon D80-at, ezért köszönettel tartozom neki.

2009-2010 között iskolai kereteken belül tanulhattam a fotózást és ebben az időben csatlakoztam a pécsi Mecseki Foróklubhoz is ahol sok szakmai tanácsot kaphattam a nagy öregektől. Itt volt alkalmam elsőnek egyik fotótársammal Kőhegyi Zolival bemutatkozni közös kiállítással az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényein belül.
Az itt eltöltött idő alatt a kolesszal szembe lévő ANK fotóklub tagja voltam Csizmadia Sanyibának köszönhetően itt több csoportos tárlaton vettünk részt közösen.
Hazaérve mikor befejeztem tanulmányaimat a Kalocsán működő Dunatáj Fotókör aktív tagja lettem ismét.

Az fotópályázati eredményeim amire igazán büszke vagyok:

2008 / XIV. Alföldi Fotószalon, különdíj
2009 / Utazás a világkörül, különdíjas kollekció
2009 / 42. Középiskolai Fotópályázat, Tám László különdíj
2009 / VIII. Photo Natura Nemzetközi Fotópályázat, 2. díj
2009 / XVIII. Alföldi tájak, emberek Fotópályázat, MAFOSZ Különdíj
2009 / XV. Alföldi Fotószalon, 1. hely
2010 / 42. Középiskolai Fotópályázat, Szász János vándorserleg
2016 / XXXIII. MAFOSz Szalon, egyéni 11. hely
2018 / XVI. “Csak tiszta forrásból” Fotópályázat, 2. hely
2019 / 5th Circular Exhibition of Photography “DPW WMC CIRCUIT”, 3. hely
2019 / Az év magyar fotója – az év magyar fotósa Fotópályázat, fotóalbumba megjelenés
További eredményeim az a kezdetektől napjainkig itt található linken megtekinthetők.

A hazai fotópályázatokon (56) kívül eddig Szerbiában (18), Romániában (2), Horvátországban (2) , Németországban (2), Dél-Afrikában (2), Indonéziáéban (1) és Szingapúrban (1) fotómat javasolta zsűri a kiállításra.

” Számomra a fotózás egy különleges művészet:
az alkotó képet varázsol, a múló idő által behatárolt pillanatokból, ami a lélek egy darabja, a belső világ tükröződése, érzelmeket és hangulatokat közvetít a világ számára … “

Oldalak